Nemrég részt vehettem Aradi Tibor és Varga Ferenc József kedvenc humoristáim könnyfakasztó előadásán, ahol vendégelőadóként fellépett Orbán Sándor is. Ugye ismerős a név? És a fotó alapján esetleg az arc is? Én is így voltam vele, ezért a kíváncsiságomat kielégítendő előadás után beszédbe elegyedtünk.

– Kedves Sándor! Én már tudom, honnan ismerhetnek a kedves olvasók. Mesélsz nekünk egy kicsit magadról, a múltadról, hogy mindenki a homlokára csaphasson, hogy „Tényleg!”?

– Először is! Köszönöm szépen a kérdéseket. Őszintén remélem, hogy képes leszek összefüggő válaszokra.

1990-ben kollégámmal – Wéber Tamással, Showder duó néven – és még sok fiatal, tehetséges emberrel elindultunk a Magyar Rádió Humorfesztiválján, ahol nagy szerencsénkre – és a közönség nyomására – eljutottunk egészen a döntőig. Olyan emberek kerültek hirtelen az érdeklődés középpontjába, mit Bach Szilvia, Maksa Zoltán, Éles István, Holló Színház, Ayala és Brindisi. Ezután a hangos siker után az MTV megkereste Maksa Zolit, és felajánlott neki megjelenési lehetőséget. Így lett az ezután 15 évig futó Maksa Híradó, ami a Szeszélyes Évszakok egyik legerősebb blokkja lett.

Még egy apróság! Az egyik legérdekesebb eset a Humorfesztivál versenye alatt, hogy a döntőt – vagy a középdöntőt – a Villányi úton rendezték pont akkor, amikor a taxisok lezárták Budapestet. És mi – a fent említett előadók – együtt sétáltunk át Pestről Budára a Szabadság hídon. Beszélgetve, kissé szorongva, hogy mit hoz az este.

Este visszafelé már felszabadultan röhögcséltünk a közönséggel és kis „stand-up” műsorokat adtunk a sétálóknak. Éles Pista barátom volt a legnépszerűbb Torgyán József paródiájával. (Őt a mai napig nem lehet legyőzni hangutánzásban.) Volt abban az estében valami erősen felemelő és megnyugtató. Kedvenc emlékeim közé rejtettem valahová az agyam egyik tekervényébe.

– Amellett, hogy humoristaként már jó ideje ismerhetünk, kiderült, hogy magyartanárként dolgozol. Hogy fér meg a két munka egymás mellett?

– Először is! Azt gondolom, hogy egyik sem munka. Mind a kettő – mint ahogy az élet is – játék!

A szülők mára megszokták, hogy Sanyi bácsi nem az a normális, konvencionális tanár. A gyerekek jóval előbb ráéreztek erre. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni. És ami a legérdekesebb: SZERETNEK ISKOLÁBA JÁRNI.

Most, hogy önkéntes karanténban ülök itthon, folyton arról érdeklődnek, hogy mikor lehet már megint iskolába járni.

Először büszke voltam magamra: Hogy na! Ekkora király vagyok. De azután valamelyik elszólta magát, hogy hiányzik a melegszendvics, amit a büfében lehet kapni.

A kollégák is szeretik, hogy nem mindig lehet tudni a mondatom elején, hogy mi lesz a vége.

– Mint az előadáson kiderült, Te fedezted fel Aradi Tibort, Te indítottad el a humorista pályán. Mesélnél nekünk erről? Hogy történt az „eset”?

– Tibi! A fiaim után rá vagyok a legbüszkébb a világon. Furcsa családból jöttem. Szerettük egymást. Már akkor sem volt ez nagy divat. És a nagyszülőktől, szülőktől azt tanultam, ha a szívem súg valamit, akkor hajrá!

És amikor Tibi beállított, azt súgta a szívem, hogy ha ez a fiatalember bármit képes megtenni, hogy humorral foglalkozhasson, akkor a legnagyobb szemétség az lenne, ha én nem segíteném. És kiderült, hogy iszonyú jól döntöttem. Itt most rengeteg a tehetséggel kapcsolatos kifejezés jönne: Mindenki írjon három szót Tibivel – és Varga Ferenc Józseffel – kapcsolatban, és a szavakból írjon egy szépen szerkesztett bővített mondatot.

Így történt. Az én szerepem ebben mindössze annyi volt, hogy nem engedtem, hogy elkallódjon. És nekem is fantasztikus volt látni, ahogy valaki a kezdeti szárnypróbálkozások után simán jobb
előadó – humorista lett, mint én valaha is voltam.

Most meg visszasegít a pályára. Köszönöm!

– Talán elárulhatjuk a Helyesen magyarul olvasóinak, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a jövőben Te is szórakoztatni fogsz bennünket az írásaiddal, hozzászólásaiddal. Elárulod, miért döntöttél úgy, hogy mellénk állsz és vállalod ezt a feladatot?

– Nagyon szeretek írni. Még akár hülyeségeket is. Szeretem megosztani kicsit az embereket, és szeretek hosszan gondolkodni a semmiről.

Most például az jár a fejemben, hogy miért zavarják el a közterületekről a hajléktalanokat, amikor ők csak betartják azt, amit mondanak: Maradj otthon. És hát ők ott élnek.

– Orbán Sándor írásait, gondolatait itt is megtalálhatjátok:

– Ez egyelőre még nem készült el, de tudok mutatni egy fotót az agyamról. Egyelőre itt vannak, és az asztalfiókomról is… Ja! Elköltöztünk és az asztalfiók még nem került összerakásra.